Első sánta szonettem

I.

Ich bin kein szőke,
németül nem beszélek –
az a veszély nem fenyeget,
hogy szempilláid rám rebegjenek.

Rideg való rémálom bár
egy álnok ollós vad
hölgy-skorpió már
egyszer belém mart,

Szívem e méregtől
nehéz, kórja méla bú;
új liliomra még holt
ím dobban, s vére csordul.

Bár lírám húrját zord éj húzza, még élek –
Hej, az világégésről neked szívvel regélek!



ihletem forrása: http://k-k-s.blogspot.com/2009/05/100xreina-nicolasa.html

Valamint:

„Én igazából abban hiszek, hogy meg kell tanulnunk dolgokat az életünk során. Nem abban, hogy van egy sors, amit, bármit csinálunk, nem kerülhetünk el, hanem azt, hogy a jó és igaz élethez, a mennyhez sokféleképp el tudunk jutni.

Pl. meg tudjuk tanulni a mennybejutáshoz való leckét, hogy a házasság szent, hogy megcsaljuk a férjünket, tönkretesszük a családunkat, aztán ráeszmélünk, meg úgy is, hogy szenvedünk attól, hogy másba vagyunk szerelmesek, de megértjük, hogy nem lehet, aztán ezért "jutalmul" elmúlik a szerelem egy idő után, vagy ha nem is, hát mindenesetre erkölcsösen és igazul éltünk, és nem okoztunk senkinek sem fájdalmat. A családunk, azt hiszem, megér ennyi szenvedést.

Vagy persze nem eszmélünk rá, és akor meg szivacs, szó szerint, hatalmas, nedves, mindekire kiterjedő, óriási szivacs, lenyom, és kész...”