2008. október 25., szombat
Szürrealista magányból – 2006 nyár
Amikor elvesztem a talajt, gondolataim, tetteim biztos alapját, szürrealista lázálmokba bocsátkozom, felváltva térek vissza egy tökéletesen semmilyen origóhoz, melyből kiút nincs, csak valamiféle ragályos gyalázat. Karma, jószándék, vagy szolgálat ilyen helyzetekben szükségtelen rossz. Még az alapvető vágyaim is síkabbak. Mégis! A szürrealizmus forradalmisága kiszabadítja a bebörtönzött kutyát, mely önmagát felfalni készült éppen. Kiszabadítja, rászabadítja a szabadság virágoskertjét és mintegy felkapcsolja a napvillanyt, szinte nő helyett teremt életet. Minden költészet és szent ige is kevés erre. Előre tehát, Te forradalmi szürrealizmus, forrjon a vér mielőtt kihűl végleg, ejts gondolat zsákmányokat, és hagyd a dögöket az út szélén!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)